TÁMOGATÓINK VOLTAK


 



 

 Magyar Szak- és Szépirodalmi
Szerzők
és Kiadók
Reprográfiai Egyesülete
 



PARTNEREINK

 


  



A KELEMENI ESTÉK
új helyszíne:

a VÁRFOK BOROZÓ
(I. Várfok utca 10.)
 




 




 




HUNGAROVOX KÖNYVKIADÓ
és
OKTATÁSI STÚDIÓ98x147

 



Az UART és a
PARTIUM folyóirat honlapja
 



HONLAPJAINK
ÉS
BLOGJAINK

 

ECETTEL SAVANYÍTOK

 
 

SZAPPANOS GÁBOR BLOGJA

 

TROLLZAJ
(TOLVAJ ZOLTÁN BLOGJA)


 

 

NOVÁK VALENTIN
HONLAPJA

Ez nagyon jó


ZSÍR BALÁZS HONLAPJA
(G. ÉS N. URAK)


 

előző oldal  1 2   következő oldal
Kelepressz: Az irodalom nélkülözhetetlen volta / 2010.12.09
Kelepressz: Hírünk a neten (is) / 2010.11.15
Kelepressz: Dévavári esték 6. / 2010.08.03
Kelepressz: Dévavári esték 8. / 2010.08.03
Kelepressz: Dévavári esték 7. / 2010.08.03
Kelepressz: Dévavári esték 5. / 2010.03.23
Kelepressz: Dévavári esték 4. / 2010.02.13
Kelepressz: Lepketánc (kötetbemutató) / 2010.02.08
Kelepressz: Dévavári esték 3. / 2010.01.13
Kelepressz: Két hangzóanyag / 2009.12.30
Kelepressz: Dévavári esték 2. / 2009.12.09
Kelepressz: A Kelemenek is vélük gondoltak... / 2009.12.09
Kelepressz: Mobil kávéház / 2009.11.16
Kelepressz: Az utak párhuzama... / 2009.11.16
Kelepressz: Dévavári esték 1. / 2009.11.16
Kelepressz: Nagyanyám sosem integetett kétszer ugyanúgy / 2009.10.12
Kelepressz: Szindbád vizein / 2009.09.21
Kelepressz: Szorítsuk-e mértékbe az időt? Avagy a magyar (víg)eposznyelv megújítási kísérlete / 2009.09.21
Kelepressz: Az Égretörő / 2009.09.21
Kelepressz: Együtt erősebbek vagyunk - beszélgetés Gáspár Ferenccel / 2009.07.24
Kelepressz: Csak egy réteget érdekel, de azt nagyon - beszélgetés Payer Imrével / 2009.06.23
Kelepressz: Szappanos Gábor pályázatgyőztes / 2009.06.17
Kelepressz: A Kelemen Kör története, hitvallása, tervei / 2009.06.08

Az Égretörő

Ahogy Klement Zoltán honlapján olvasható: „…Kezdetben tájképeket festett… Festészete mindinkább gondolati síkra terelődött, absztrakttá vált. Festett-vésett fémtábla képei izgalmas poszt-expresszionista hatásukkal okoznak meglepetéseket... Az úgynevezett "alugráfiák" a puha metál finom megmunkálásával teremtenek a néző és az elrejtett természet között kapcsolatot…” Eddig az idézet… Ilyen egyszerű mindez? Technika mindösszesen? Festői korszakok egymásutánja? Talán mégsem…

Klement Zoltán nagykátai születésű. Észak-alföldi gyökerei – ma már csak áttételesen – látszanak meg festészetében. Ahol a sívó homok, ahol a vetés az égbe ér, és égkék oldja szürkébe a láthatár akácsorait, ott született. Ott, ahol az ég rezdülései pillanat alatt tükröződnek a síkon. Ahol az ég színpada naponta hoz újabb és újabb drámákat a földön, az Alföldön élők számára. De Klement Zoltán nem az eget festi, hanem az égretörést, azt az emberi vágyat, hogy fölülkerekedjünk mi, halandók. Mert ahhoz, hogy az eget úgy fessük, hogy ne az eget fessük, ahhoz tudnunk, éreznünk kell, mi lakik odafönn. Ahhoz tudnunk kell, hogy érdemes az égre tekinteni. Esőt lesni akár, fellegfreskókat csodálni, Istent ügyelni a fényjátékok közepette. A feltörekvés mámorát, az égbekiáltást, az égrekönyörgést, ha tetszik, a „de profundis clamavi”-t avagy a „sursum corda”-t eleveníti a művész. A mozdulatok, a struktúrák vezetik tekintetünket fölfelé… Ha valamiféle epithetont kellene Klement Zoltán neve elé írnom, az Égretörő-t választanám, ami mai, túlracionalizált korunkban merész vállalást jelöl…

Egyszer autóval suhantunk az Alföld egy leaszfaltozott szeletén. Vihar kerekedett. A természet színpadot ácsolt a „földet verő” felvonásnak. Szó szerinti páraszínpadot. Felhőfüggönyökkel. És a színpad rivaldáján át a földre hömpölygött belőle (villámreflektorok vibrálása között) az ionizált fellegek alkotta csodavilág. Egy égi város, melynek pillanatonkénti színeváltozását egy fémkaszni biztonságából figyelhette az urbanizált Alföld-vándor. Legalábbis az, akinek szeme volt hozzá…

Egy város kísért Klement Zoltán munkáin is. Az ő városa – Alupastello is a párák szülötte. A levegőégben porló víz színpadfüggönye mögül sejlenek föl Alupastello égkaristoló tornyai…  Fantáziánk kantárszárát leeresztve már érezhetjük is, ahogy egy üdvözült mosolyú orgonista mögé angyali-kar-karima formálódik, s a kezdet harsonái megadják a jelet a misztériumjátékhoz, mintha a Logodi utcából illuminálható hajnalt a Berlin fölötti égben lakozó angyalok fanfároznák, mintha egy ezeregyéjszakai bölcs tudásfüstöt pöffentene a pirkadatba, mely a pipát elhagyva azonnal misztikummá, álommá érik – Alupastello ködgomoly városává…

És vízgőzként párolognak a Nap felé az ég vászonjai, óriási tekercsekről csévélik a horizont árkaiból a mennybolt kupolájára a képeket, s ekkor egy égi hajóhinta lendíti tovább tudatunkat, aztán Alupastello mondájának örökbecsű motívumára az óriás-idő-kerékre pattanunk a Havasok fenyőfái mellől kélt vén Üdő Mártont karonfogva, de várnak a békés sehova-ívelő sóhajhidak, és a keleti titok-kertek, megnemesült pipacsok égnek kócsagfejekkel, csupasszá szépült fák, vízszintesen röpülő hajú fák csönd-élete közt bolyong a lelkünk, lila tűzfalakon, semmibe hívó sikátorokon keresztül a felvágyódás nyúlánk árnyai szöknek a már amúgy is isten-közeli Alupastello városából, ahol sejtelmes, szecessziós vonalakból kibogozódó alakok élik meselétüket, kézen fogva, padon ülve, furulyát fújva, égbe lépve.

Klement Zoltán alakjai megfoghatatlanok, mintha árnyéktalan, földi angyalok lennének… Ez az anyagtalanság, légiesség, és ebből következően az álom és/vagy meseszerűség, az ehhez szervesülő angyalemberek és emberangyalok a legfontosabb klementi motívumok. Magával ragadó atmoszféráját, szférazenéjét, mely a sárló földtől az űrig könnyíti avagy nehezíti a befogadást nem mással, mint a fény-játékkal éri el a művész. Ez a fény a technikában rejlik, hiszen Klement Zoltán a karcok fényfogó-hálójába gabalyodott fotonokkal hat… E szecessziós finom-játék, mely karcvonalakból építkezik, az anyag és anyagtalanság, a matéria és idea határán, az átmenettel, az anyagtalan anyaggal – a színekre nem bomló FÉNNYEL üzen. Klement Zoltán fémkarc kontúrok és festék foltok pár- avagy páraharcával, a nyers valóság kimetszésével és finom álompacák ellentéteivel nyűgöz. Összhatásában győz az álom, a mesegomolygás, ám az alumíniumlemez metszései mégis azt az illúziót keltik, hogy a fényes élek mentén szertehull a kép, s mögüle föltárulkozik valami vakító fehér ismeretlenség, az abszolút tudás… Az égretörés értelme…

Képkalandozó tekintetünk a festett mennyboltot fürkészi kintlévőségünkben is, akár a klementi ábrándok fölkémlelő, ég-kódokat kereső alakjai. Egyetemleges sóhaj tör föl e karcos látomásokból és általuk belőlünk: hová és miért és meddig… A keresés embert előremozgató varázsa vibrál előttünk/bennünk: a mefisztói, dühödt, örök kétkedésen alapuló tudásvágy és a homo sapiensi, rácsodálkozó naivitás egyvelege… És áradnak a kérdések:  milyen rendszerező elvek vannak felettünk, rajtunk kívül? Megáll-e a tudás Istennél? Van-e valami Isten felett is? Megtudunk-e valamit az élet értelméről, ha az égbe, az űrbe, madáchi szférákba is merészkedünk? És itt nem feledkezhetünk meg arról, hogy a huszadik, huszonegyedik században isten többismeretlenes egyenletét behelyettesítettük magunkkal. Klement Zoltán emberei angyalok (parvenük) és angyalai emberek (bukottak), és keresnek, a föntiek a lent biztonságát, a lentiek a fent mámorát (mítosztól tudományon át). S hogy találnak-e? Erre az örök igazság ad megnyugtató/kiábrándító választ: a végső bizonyosság bizonytalan, s egy kép által előbb juthatunk a Mennyországba, mint valahány tudománnyal az abszolút tudásig.

Így torpanjunk Klement Zoltán képei előtt, és lépjünk be csodavilágába, Alupastello városába, vesszünk el az alukarcok ösvényein, s ha az eget keressük, ráeszmélhetünk, az itt van előttünk, lehozta nekünk összes-csillagostul Klement Zoltán, az égretörő…

A művész képeit itt nézheti meg!


Kelepressz / 2009.09.21

E-mail l Wembester l Adatvédelem l Portáltérkép l Admin
Kelemen Kör © 2009