TÁMOGATÓINK VOLTAK


 



 

 Magyar Szak- és Szépirodalmi
Szerzők
és Kiadók
Reprográfiai Egyesülete
 



PARTNEREINK

 


  



A KELEMENI ESTÉK
új helyszíne:

a VÁRFOK BOROZÓ
(I. Várfok utca 10.)
 




 




 




HUNGAROVOX KÖNYVKIADÓ
és
OKTATÁSI STÚDIÓ98x147

 



Az UART és a
PARTIUM folyóirat honlapja
 



HONLAPJAINK
ÉS
BLOGJAINK

 

ECETTEL SAVANYÍTOK

 
 

SZAPPANOS GÁBOR BLOGJA

 

TROLLZAJ
(TOLVAJ ZOLTÁN BLOGJA)


 

 

NOVÁK VALENTIN
HONLAPJA

Ez nagyon jó


ZSÍR BALÁZS HONLAPJA
(G. ÉS N. URAK)


 

előző oldal  1 2   következő oldal
Kelepressz: Az irodalom nélkülözhetetlen volta / 2010.12.09
Kelepressz: Hírünk a neten (is) / 2010.11.15
Kelepressz: Dévavári esték 6. / 2010.08.03
Kelepressz: Dévavári esték 8. / 2010.08.03
Kelepressz: Dévavári esték 7. / 2010.08.03
Kelepressz: Dévavári esték 5. / 2010.03.23
Kelepressz: Dévavári esték 4. / 2010.02.13
Kelepressz: Lepketánc (kötetbemutató) / 2010.02.08
Kelepressz: Dévavári esték 3. / 2010.01.13
Kelepressz: Két hangzóanyag / 2009.12.30
Kelepressz: Dévavári esték 2. / 2009.12.09
Kelepressz: A Kelemenek is vélük gondoltak... / 2009.12.09
Kelepressz: Mobil kávéház / 2009.11.16
Kelepressz: Az utak párhuzama... / 2009.11.16
Kelepressz: Dévavári esték 1. / 2009.11.16
Kelepressz: Nagyanyám sosem integetett kétszer ugyanúgy / 2009.10.12
Kelepressz: Szindbád vizein / 2009.09.21
Kelepressz: Szorítsuk-e mértékbe az időt? Avagy a magyar (víg)eposznyelv megújítási kísérlete / 2009.09.21
Kelepressz: Az Égretörő / 2009.09.21
Kelepressz: Együtt erősebbek vagyunk - beszélgetés Gáspár Ferenccel / 2009.07.24
Kelepressz: Csak egy réteget érdekel, de azt nagyon - beszélgetés Payer Imrével / 2009.06.23
Kelepressz: Szappanos Gábor pályázatgyőztes / 2009.06.17
Kelepressz: A Kelemen Kör története, hitvallása, tervei / 2009.06.08

Nagyanyám sosem integetett kétszer ugyanúgy

(Beszélgetés Vass Tiborral, a Spanyolnátha József Attila-díjas főszerkesztőjével)

(Kérdezett: Novák "Kelemen" Valentin)

 

–  A kilencvenes évek elején egy miskolci fiatalember és barátai gondoltak egy nagyot, s alapítottak egy társaságot (Új Bekezdés Irodalmi Alkotócsoport és Művészeti Egyesület), egy könyvsorozatot (Új Bekezdés Könyvek) és egy évenkénti fesztivált… Mi motivált Titeket? Az önmegvalósítás, az irodalmi vizek felkavarása, általában a művészet megújítása?

Az Új Bekezdést (ÚB) 1991-ben alapítottam, megszűnését 1996-ban kezdeményeztem. Ez idő tájt engem elsősorban a pályakezdés örömeiről, nehézségeiről való értelmes, folyamatos közösségi beszéd lehetőségének megteremtése motivált. Az egyesület amellett, hogy nyíltságának, ’demokratizmusának’ köszönhetően számottevő mennyiségű művészetszemetet termelt, jó pár maradandó értéket le tudott tenni az asztalra. Értékei között említhető pl. Székelyhidi Zsolt első önálló kötete, a gyűjteményes kiadványok közül az Első hangon című antológiák, a Négyzet című kötet, melyeknek Te is szerzője, formálója vagy. S Téged is az ÚB egyik sikersztorijaként emlegethetünk, hiszen első köteted itt jelent meg.
Jó párszor megfordultál az ÚB szerkesztőségében, rendszeresen részt vettél programjain: tapasztalhattad, hogy az irodalmi vizek felkavarása érdekelte a társaságot a legkevésbé, s hogy a csoportban sem volt kavarás. A megszűnését követően változott a helyzet, pár vezető személyisége irodalmi talajt vesztett, s ezeket a sebeket emlékezetük érdekes módon gyógyítja. Egyikük például a megszűnését követő kb. tíz év múltán egy interjújában úgy leötletgazdázott, hogy azt öröm volt olvasni. A cikkből az derült ki, hogy én csak adtam az ötletet, s ő volt a spiritus rector. Persze, „okosan” kérdezte egy jóindulatú, idősebb literátor, akinek besétált a csapdájába. Amikor erre felhívtam a figyelmét, elnézést kért tőlem, amiért félreérthető volt a megfogalmazása. Egypéldányos íméljét és az egypéldányos, már rég nem működő barátságunkat az érintett, 85.000 példányban megjelenő lapszám nálam lévő darabjával együtt végleg kidobtam. De az, hogy most beszélek róla, mit sem bizonyít jobban, mint azt, hogy valamikor fontos barátság volt: az ÚB egyik motorja. Épp ezért tisztességgel hajtok főt a volt barátság előtt. S volt motor, fontos, 84.999 még, amiből jó pár pöccre indul még ma is.

–  Miért pont Miskolc? Kérdezem ezt azért is, mert az idő tájt sok ipari fellegvárból érkeztek hozzám a művészeti felpezsdülés hírei (Százhalombatta, Dunaújváros). A szocreál csipkerózsika-álom megtört? Az indusztriális gondolkodás végső agóniájából művészet születhet?

–  Miskolcon születtem, a városban éltem, hol máshol is kellett (lehetett?, illett?) volna hasonló tevékenységbe kezdenem. Az ÚB-nek semmi ’gondolati’ köze, még csak laza ideológiai kapcsolódása sem volt Miskolc iparváros-jellegéhez, nem abból húzott hasznot, hogy azon agyalt volna akár egy percet is, vajon születhet-e művészet az indusztriális gondolkodás végső agóniájából. Az, hogy még napjainkban is számos városi rendezvény kommunikációs stratégiájának elhagyhatatlan eleme eme gondolkodás logó-szerű rögzítése, és nekem ez nem szimpatikus, nem azt jelenti, hogy az ÚB ezzel szemben tudatosan menekült, elzárkózott volna az ilyen címkézések elől. Persze még az is lehet, hogy az ÚB volt az indusztriális miskolci gondolkodás végső agóniájának művészete. Ide jöjjön egy szmájli? Jöjjön, aminek jönnie kell. Tettük a dolgunkat, élveztük, hogy rengetegen szerették, ahogy tesszük. Volt szerkesztőségünk Miskolc belvárosának szívében, a Villanyrendőrnél, de volt pl. az Avason éppúgy, mint a Győri kapuban, vagy a Tiszai pályaudvar mellett. Belaktuk a várost, és hagytuk, hogy a város belakjon bennünket.
A minap az újrainduló miskolci művészklubba hívtak nosztalgiázni, feleleveníteni a régi klub hangulatát. Elővettem az ott készült ÚB-fényképeket: döbbenetes, ahogy rendszeresen meg tudtuk tölteni azt a teret programokkal, élettel, emberekkel. A teltház enyhe kifejezés. Emblematikus közösség voltunk, a város és a megye önkormányzatának támogatása mellett működtünk. Dicsekedtek velünk, tehették, mert országos, igen szerteágazó és ismert tevékenységünknek, több vidéki helyi szervezetünknek köszönhetően a legnagyobbaknak kijáró állami támogatásokat kaptuk több évig, s ebből olyan jól működő, fenntartható infrastruktúrát építettünk fel, melyből nem hiányzott szürke padlószőnyeg, ezüstösen csillogó hevederzár, portaszító szekrénysor, elektromos író-, fénymásoló-, fényképező- és számítógép, szkenner, fax, videó, körpecsét, sörpecsét, állványok, ülvények, asztalok (fekete piskóta), hangerősítő, hűtőgép, papagáj, teknősbéka, kalitka, akvárium, köles és fénymag, szárított hal és szúnyoglárva, könyvespolc, könyvtár, folyóirattartó, fehér selyemfüggöny, alpakka hamutartó, kávéfőzőn forralt bor, itatós és etetős papírok, indigó, írógépfesték, faliújság, madzag, csipesz, iktatókönyv, oktatókönyv; s a támogatásoknak köszönhetően a programjainkat ingyenesen látogathatták, fesztiváljainkra önköltségi áron tudtuk hívni a résztvevőket. 1996-ban, a megszűnést követően minden tárgyi eszközt tételesen átadtunk egy hasonló céllal működő alapítványnak, mely egy olyan városi intézményt segített velük, amelynek eszköztára még legalább tíz évig jóval fejletlenebb volt. Öröm ma is látni, hogy használják ezeket az eszközöket.
 
– Hová futhattak volna ki e törekvések, ha megvalósul a nagy álom, a magyarországi világkiállítás?

– Az ÚB törekvései kifutottak, hiszen jól átgondolt terv szerint a működése csúcsán szűnt meg az egyesület. Nem hagytam agonizálni, mert láttam, hogy halnak el hasonló civil törekvések, miután az önkéntes projektvezetők élete más és más irányokat vesz. Nem vesztettünk irányt, a világkiállítás nem a mi ügyünk volt, de mivel a legismertebb országos és helyi médiumok, közintézmények, cégek, vállalkozók keresték meg az ÚB-t, mit tudna a csapat velük együtt hozzátenni az ő világkiállítás(uk) ügyéhez, olykor felelőtlenül, olykor felelősebben válogathattunk, falhattuk a lehetőségeket. Tudtuk, hogy a legtöbben visszaélnek ingyenmunkánkkal, elkötelezettség-érzésünkkel, civil energiáinkkal, de ez a legkevésbé sem vette el a kedvünket, örömmel kaptunk bele mind a kisebb, mind a nagyobb, számunkra szimpatikusnak ítélt projektekbe. Számos partnerrel rengeteg programot szerveztünk a világkiállításra készülés jegyében is, többek között pl. az egyhetes Fiatal Írók Országos Fesztiválját, az egy évig működő, a város jelképévé emelt Új Bekezdés Irodalmi Szalon - Avas Kilátó Galéria Kávéházat. Versszínház, színjátszó csoport, irodalmi színpad, performanszcsoport, zeneszalon, képzőművészeti alkotókör működött az ÚB égisze alatt.
 
–  A csoport erősebbé tett egyéni érvényesülésedben, vagy éppen ellankasztott? Volt-e a csoportlétnek olyan veszélye, hogy arctalanná, súlytalanná válsz?

– A csoportot én alapítottam, irányítottam, bizonyára ezért sem kellett számolnom azzal, hogy valaha is arctalanná válhatok benne. A legelső kérdésedben adott válaszomban is említettem, hogy alapítását, megszűnését is én kezdeményeztem, intéztem, s hogy sok embernek nem csak pályája elejét, hanem végét is jelentette az ÚB megszűnése. De ez a nem érhetett váratlanul senkit, hiszen egy jól előkészített ’lecsendesítési’ folyamat volt. Az azonban nekem is okozott meglepetéseket, hogy kik hogyan siránkoztak a megszűnése felett. Az amatőr alkotók siránkozásainál csak a munkát felszínesen segítők sajnálkozása volt hangosabb.

–  Hogyan alakult a ’90-es években irodalmi, s az ezzel szorosan összefüggő képzőművészeti pályád?

–  Nehéz lenne ehelyütt tíz évről számot adnom... hadd ragadjak ki egy-egy fontos évet, egy-egy momentumot a legelső emlékezetes irodalmi és a legelső emlékezetes képzőművészeti megjelenéseimből. 
1989-ben, végzős főiskolásként megnyertem a nyíregyházi főiskolai irodalmi pályázatot, ekkor vettem a bátorságot, hogy jelentkezzek a Magyar Népművelők Egyesülete országos pályázatára. Ősszel, sorkatonai szolgálatom ideje alatt vehettem kézbe a Földet ér vándorlásunk című antológiájukat, mely a debütálásomat jelentette. Az antológia Nagy Gáspárral nyitott, nekem ezen felütés miatt is emlékezetes. Persze, semmiképp nem mellékes, hogy ha valaki belelapoz, érdekeseket olvashat pl. Dienes Eszter, Bánosi György, Gyimesi László, Jenei Gyula, Kántor Zsolt vagy Szauer Ágoston tollából.
1994 a képzőművészetben volt a debütálás éve nekem, képverseim szerepeltek miskolci, tatai, tiszaújvárosi, nyíregyházi, dunaújvárosi kiállításokon, mélartjaim a világ számos országában. A Miskolci Téli Tárlatra ez évben volt bátorságom életemben először a zsűri elé tenni munkát, ráadásul olyat, amely irodalmi indíttatású volt ugyan, de nem a látványlíra felől „lehetett rajta fogás”. Nagyon büszke voltam és vagyok rá, hogy egy térben állíthattam ki többek között Szalay Lajossal, Feledy Gyulával, Lóránt János Demeterrel, Pataki Jánossal. Ez az év volt az, amikor elágazni kezdett alkotómunkámban az irodalom és a képzőművészet.
26 éves voltam, ideje volt eldöntenem, mennyit teszek fel életemből az alkotómunkára. Feltettem az egészet. 1994-1996 között voltam először szabadúszó, aztán 1998-tól ismét. Az évtized persze ettől sokkal több...
 
–  Később csatlakoztál a Parnasszus folyóirat csapatához. Milyen új lehetőségeket és kihívásokat jelentett ez a momentum?

A ’90-es évek végétől Turczi Istvánék házában pár évig, negyedévi rendszerességgel irodalmi szalon működött, ezekre meghívtak, ahová el is kezdtem járni. A pályatársakkal izgalmas találkozások, emlékezetes felolvasások, tartalmas beszélgetések ideje volt ez. Nagyon megszerettem ezt a zuglói légkört. 1999 nyarán kezdtem el dolgozni a lapnak: Pálos Anna a Tokaji Írótáborban kezembe adott pár írást, kérte, hogy véleményezzem. Egy unalmas előadás alatt írásban megtettem. Aztán az őszi és a téli számot már Turczitól megkaptam „átnézésre”. A téli bemutatóra, a Műcsarnokba feltétlenül menjek, üzenték, mert van egy meglepetésük. A helyszínen Pálos Anna azzal fogadott, hogy kihajtotta az új lapszámot, megmutatta a lap impresszumát, mely az előző számhoz képest az „Olvasószerkesztő: Vass Tibor” bejegyzéssel bővült. Akkor sem, azóta sem tiltakoztam ellene: ennek épp tíz éve lesz idén decemberben.
 
–  Mindemellett elindítottál egy küldeményművészeti kiállítás-sorozatot, s egy, a miskolci operafesztiválhoz kapcsolódó mail-antológiát. Mi volt ezekkel kapcsolatban a számításod? Miért fontos az állandó újítási kényszer (fogalmazzunk finomabban: kedv) az életedben?

– Mi lehetne más a számítás, mint új, eredeti ötletek megvalósítása, olyan projektek szervezése, melyekben újabbnál újabb művek születhetnek. Mindez, ha szorosan kötődik az alkotómunkához, jelentősen tudja inspirálni azt. Más ötleteit megvalósítgatni soha nem volt az én műfajom. Nagy örömmel hallom, ha a Miskolci Nemzetközi Operafesztivál Légyott-szériájáról a világ egyetlen ímélart antológia-sorozataként beszélnek számos országban, vagy ha arról szerzünk tudomást, hogy a Spanyolnátha mail art nívódíja a legjelentősebb nemzetközi küldeményművészeti díjak sorába lépett.
Újítási kényszerről valóban nincs szó, tehát nem finomabb, hanem a helyes megfogalmazás, ha kedvről beszélünk. És hogy állandó, az túlzás. Ha kell égi jel, akkor: általános iskolás koromban, a tanítás végeztével az Újítók utca végén minden nap leültem barátommal a kerítés kövére, hogy a negyedik emeleti konyhaablakunkra rálássak, amelyben az integetéssel ebédre szólító feketekendős nagyanyám-fej megjelenéséig bátran marhulhattunk. Ha nem kell égi jel, akkor csak annyi, hogy nagyanyám sosem integetett kétszer ugyanúgy, pedig vagy ezerszer biztosan megtette.



És eljutunk lassan a Spanyolnátháig, az internetes művészeti orgánumig, vagy organizmusig, mely jóindulatúan megfertőzte irodalmunkat… Hogyan jött az ötlet, hogyan állt össze a csapat, és hová vezet az út?

–  Csúnya szóval élve a kelleténél többször „lenyilatkoztuk” az elmúlt öt évben országos és helyi köztévékben, kereskedelmi- és hírcsatornák, rádiók legnézettebb, leghallgatottabb műsoraiban a Spanyolnátha-keletkezéstörténetet. Illetlenség lenne a legismertebb és a legnagyobb befolyással bíró internetes médiumok közé sorolt Spanyolnátha alapításának ötletéről akárcsak rövid összefoglalót is adnom ehelyütt: nem akarnám untatni a Kelemen Kör honlapjának olvasóit, akik között bizonyára kevesen vannak olyanok, akik ebből az interjúból tudnák meg, „hogyan jött az ötlet”.
Engedd meg, hogy e rövid bekezdés erejéig szóljak egy olyan „személyes” problematikáról, amelyről még sehol nem beszéltem: akivel kezdtem a (hamismas.hu alkotói honlapom szanaszét folyó üdvözlőlapjaként indult, majd a művészeti hálóteremből művészeti folyóirattá fejlődött)  Spanyolnáthát, ma már nem a munkatársunk; négy Spanyolnátha-év múltán, 2008 júliusában meg kellett szakítanunk vele a kapcsolatot annak érdekében, hogy szakmailag tovább tudjunk lépni: a lap technikai munkatársa volt, ám a művészeti projektekben olyannyira összefonódott alkotói tevékenysége a Spanyolnátháéval, aminek folytatása nem tett volna jót a folyóiratnak.
A szerkesztőség héttagú: a főszerkesztő és a négy művészeti szerkesztő (Berka Attila, Deák-Takács Szilvia, Fodor Tünde, Székelyhidi Zsolt) munkáját a webszerkesztő (Puskás Balázs) és a szerkesztőségi titkár (Vass Nóra) segíti. Az egyes lapszámok vendégszerkesztői, a programozó és karbantartó csapat, a dizájnerek, további számos munkatársunk és még számosabb önkéntes segítőink név- és számszerűsítésétől azért kell hogy eltekintsek, mert a felsorolás nem érne hamar véget. 

– Idén József Attila-díjat kaptál, amihez gratulálunk. Egyben kérdezzük, minek szólt szerinted ez a díj? Egy összművészeti alkotó-embernek, aki azért dominánsan literátus, az inkább kísérletező (avantgarde), mint hagyománykövető költőnek, vagy a művészet- és irodalomszervező elmének?

A Vass Tibor (VT) bizonyára nem egy ritka név, az Iwiwen 20 ilyen nevű ismerősöm van, de az elegáns, e névre és címemre szóló meghívónak köszönhetően mégiscsak elmentem a díjátadó ünnepségre, lesz ami lesz, azon a címen más VT nem lakik, hátha nem tévedés, és tényleg nekem akarják adni a díjat. Még a helyszínen se indultam rögvest a miniszter úr irányába, a név elhangzása után vártam kicsit, hátha felpattan egy másik VT. Nem pattant fel más, elhoztam én a díjat, s az én bankszámlámra jött meg a vele járó jutalom is, tehát ha elköltöttem más VT pénzét, bocsánat, de szép, összművészetien fedett tyúkudvar lett belőle, a dominánsan literátus Tamáska nevű nőkacsám legnagyobb bánatára, mert így hetente csak egyszer fürödhet az esőben, ha kiengedem bóklászni, s éppen esik eső azon a napon, s nem odabent zaklatja az inkább kísérletező (avantgárd), mint hagyománykövető, a művészet- és irodalomszervező tevékenységemnek köszönhetően  költőkinézetű kutyulmány madárkáimat, lásd pl. az erdélyi kopasznyakú mama és francia törpe kukin apa gyermekét. Művészetszervezésért ugyan nem adnak József Attila-díjat (az ’indoklásban’ kiemelkedő irodalmi tevékenység áll), de madárkáim kiemelt üdülőövezeti tevékenysége előzetes bejelentés után megtekinthető személyesen Hernádkakon, vagy az Önök kerték Spanyolnátha Kertfesztiválok folyóiratban közölt fotóalbumaiban. 

–  Elismer-e a város, Miskolc? Főleg, hogy ki is költöztél belőle?

–  Lakcímkártyám szerint a lakcímem ma is miskolci, a tartózkodási helyem Hernádkak. De ha nem lenne igazolványom arról, hogy lakcímileg a városhoz tartozom, Miskolcból akkor sem tudnék kiköltözni.
A város 1998-ban alapított művészeti alkotói ösztöndíjat, amelyet már abban az évben megkaptam. S aztán 2002-ben és 2006-ban is a város ösztöndíjasa voltam. 2003-ban Szabó Lőrinc-díjjal jutalmaztak. Nem a város, ill. az önkormányzat díja ugyan, de 2002-ben az Országos Grafikai Biennálén itt kaptam közönségdíjat, 2005-ben egy grafikai sorozatom a Miskolci Téli Tárlat díjazottja volt. Szintén 2005-ben a városban vettem át a Magyar Versmondók Egyesületének VersGondnok díját. De ha nagyon visszaszaladunk, az első újságírói elismerésem is Miskolchoz köt, 1998-ban az év külső munkatársaként Észak-Magyarország Nívódíjat kaptam, és ha már küldeményművészet, a „miskolciság” sorából ne hagyjam ki a Miskolci Postaigazgatóság mail art munkajutalmát 2002-ből. Nem díj, de elismerés az, hogy pár hete megnyithattam azt a tárlatot, melyen Miskolc városának ajándékoztak képzőművészeti munkákat. Ebben a városban lehetek a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia területi csoportjának titkára.  Más kérdés, hogy a Spanyolnátha a város szerény, jelképes támogatását élvezi, s ahhoz is pályázatok, ill. külön kérelmek útján jut hozzá. De hozzájut.

 

A felhasznált képek jegyzéke:

1. Kocsis Csaba
Berekfürdő, X. Körmendi Lajos Írótábor, 2009 szeptember

2. Bene-Kovács Szilvia
Gödöllő, Levendula Galéria, Fazakas-Koszta Tibor képzőművész megnyitója, 2009 szeptember
(In: Spanyolnátha)

3. Bibók Bea
Hernádkak, 4. Önök kerték Spanyolnátha Kertfesztivál, 2009 szeptember
(In: Spanyolnátha)

4. Orosz Tamás
Miskolc, Ifjúsági és Szabadidő Ház, Spanyolnátha-lapszámbemutató, 2009 július
(In: Spanyolnátha)

Kelepressz / 2009.10.12

E-mail l Wembester l Adatvédelem l Portáltérkép l Admin
Kelemen Kör © 2009