TÁMOGATÓINK VOLTAK


 



 

 Magyar Szak- és Szépirodalmi
Szerzők
és Kiadók
Reprográfiai Egyesülete
 



PARTNEREINK

 


  



A KELEMENI ESTÉK
új helyszíne:

a VÁRFOK BOROZÓ
(I. Várfok utca 10.)
 




 




 




HUNGAROVOX KÖNYVKIADÓ
és
OKTATÁSI STÚDIÓ98x147

 



Az UART és a
PARTIUM folyóirat honlapja
 



HONLAPJAINK
ÉS
BLOGJAINK

 

ECETTEL SAVANYÍTOK

 
 

SZAPPANOS GÁBOR BLOGJA

 

TROLLZAJ
(TOLVAJ ZOLTÁN BLOGJA)


 

 

NOVÁK VALENTIN
HONLAPJA

Ez nagyon jó


ZSÍR BALÁZS HONLAPJA
(G. ÉS N. URAK)


 

előző oldal  1 2   következő oldal
Kelepressz: Az irodalom nélkülözhetetlen volta / 2010.12.09
Kelepressz: Hírünk a neten (is) / 2010.11.15
Kelepressz: Dévavári esték 6. / 2010.08.03
Kelepressz: Dévavári esték 8. / 2010.08.03
Kelepressz: Dévavári esték 7. / 2010.08.03
Kelepressz: Dévavári esték 5. / 2010.03.23
Kelepressz: Dévavári esték 4. / 2010.02.13
Kelepressz: Lepketánc (kötetbemutató) / 2010.02.08
Kelepressz: Dévavári esték 3. / 2010.01.13
Kelepressz: Két hangzóanyag / 2009.12.30
Kelepressz: Dévavári esték 2. / 2009.12.09
Kelepressz: A Kelemenek is vélük gondoltak... / 2009.12.09
Kelepressz: Mobil kávéház / 2009.11.16
Kelepressz: Az utak párhuzama... / 2009.11.16
Kelepressz: Dévavári esték 1. / 2009.11.16
Kelepressz: Nagyanyám sosem integetett kétszer ugyanúgy / 2009.10.12
Kelepressz: Szindbád vizein / 2009.09.21
Kelepressz: Szorítsuk-e mértékbe az időt? Avagy a magyar (víg)eposznyelv megújítási kísérlete / 2009.09.21
Kelepressz: Az Égretörő / 2009.09.21
Kelepressz: Együtt erősebbek vagyunk - beszélgetés Gáspár Ferenccel / 2009.07.24
Kelepressz: Csak egy réteget érdekel, de azt nagyon - beszélgetés Payer Imrével / 2009.06.23
Kelepressz: Szappanos Gábor pályázatgyőztes / 2009.06.17
Kelepressz: A Kelemen Kör története, hitvallása, tervei / 2009.06.08

Dévavári esték 1.



Az első dévavári est (november 18.) témái újbor és/vagy óhaza voltak. Végül nyolcan neveztek az apacukabeli helyszínen a megmérettetésre, mindahányan írásművekkel. A győztes kilétéről a hallgatóság és a versenyzők, a felolvasások végeztével, közösen szavaztak. Fontos szempont volt a művek megítélésénél, hogy se az előadásmód, se az alkotás humoros volta ne terelje el a józan figyelmet a mondandóról. A nemes küzdelmet és az 1000 Ft-ra rúgó pályadíjat egy, a verseny előtti félórában született groteszk rögtönzés nyerte Habony Gábor tollából, amit - a hitelesség kedvéért tartjuk fontosnak megemlíteni - Rimóczi László olvasott föl a maga abszurd előadói modorában. Második helyezést ért el Csepcsányi Éva verse, míg Szappanos Gábor prózája lett a harmadik.

A jeles szövegeket alább olvashatják...

 


 

Az 1. helyezett alkotás
Habony Gábor * munkája


A DUNAI PONTY, AZ ÓHAZA LELKE

Kiszállott a ponty a Dunából, repült, repült, át az Erzsébet-híd pesti fője felett, bár lehetséges, hogy az a Margit volt, mármint a híd, és nem a ponty, amely természetesen halnak született, és sohasem nevezték Margitnak, legalábbis halnyelven nem.
Végül is, biztosan a Margit-híd lehetett, az kellett ott álljon, mert az István körút következett, majd a Nyugati Pu.
Ott a ponty tétovázott kissé, majd lekanyarodott balra, és a Lehel felé vette az irányt. Mindeközben mélyen megkérdőjelezte önnön identitását.
„Születtem volna kárásznak” gondolta magában, de máris áttért a harcsalét szépségeire, majd még mindig gondolatban elmerengett a sügérek és a lazacok mibenlétén is.
Mire eljutott az Árpád-hídig, megvonta, erre egyébként teljesen alkalmatlan, vállát a baloldali uszonya felett, s kiegyezett veleszületett pontyságával. Mielőtt végleg visszatért volna a Dunába, felhajtott egy pohárka újbort a közeli kocsmában, azután soha többé nem látták a város felett repülni.
 



A 2. helyezett alkotás
Csepcsányi Éva * munkája


ASZTALNÁL


Meguntuk már az újhaza
Óborát a sok kóbor-csóró
Harsogó léha harsonát

Panírozott angyalszárnyon
Tengődünk éhesen
Nincs már menedékünk
Sem sündörség-kegyelem.

Óhazába hívogatnak
Foncsikos mord hunok
A vizsgán finnet kérnek
Elnézően vállat vonok

Nyalka pimasz pincért
Intek:
Fiú, új bort, ez már elfogyott!
 



A 3. helyezett alkotás
Szappanos Gábor * írása


A HETEDIK VEZÉR A NYAKÁT CSIKORGATJA

Töhötöm lelke ballagott föl Csaba királyfi ösvényén, földi idő szerint negyven napon és negyven éjen át. Inkább az éjjeli égbolthoz hasonló fényviszonyok kísérték vándorlása során, bár olykor vakítóan ragyogott egy-egy csillag. Néhol az úton kihunyófélben lévő csillagokat látott, amelyek mintha alvó vitézek alakját vették volna fel. Alighanem Csaba vitézei voltak, akik félálomban is arra készültek, hogy a székelyek hívó szavára alászálljanak a földre. Töhötöm nem számolta a napokat, de pontosan észlelte az idő múlását. Egyszer a távolból nagy fényességet látott. Először azt hitte, egy a miriádnyi csillag közül, de ahogy közeledett hozzá, látta, hogy ez a csillagoknál sokkalta hatalmasabb és fényesebb tűzgömb. Megbabonázta a látvány, vonzotta magához, de egy kicsit félt is tőle. Töhötöm tudta, hogy ott a helye. Olyan otthonosan lépett be az irdatlan fényességbe, mint egy jurta ajtaján. Ebben a tűzgolyóban forgott Töhötöm majd ezer esztendeig, amikor is parancsot kapott, hogy szakadjon el tűzbölcsőjéből.
    Kíváncsi volt, kinek a testébe bújtatják, de arra végképp nem számított, hogy saját szobrát kell lélekkel megtöltenie! Tudta, hogy ez lehetetlen, hogy itt valami hiba történt. A közös bölcsőben nyugvó lelkek ugyanis újra elnyerik a mindentudás képességét,  amelyet a földre időlegesen vissza-visszatérve rendre elveszítenek. Nos, Töhötöm lelke a székesfőváros egyik legszebbik terének szoborcsoportozatába tért meg. A gond csak az volt, hogy ő – habár tudta – nem jelezhette senkinek a hibát, és legfőképpen nem kérhette számon senkin a tévedést. A  léleknek az a kizárólagos feladata, hogy a számára kijelölt porhüvelyt lelkesítse be, reklamálásra nincs joga és lehetősége. Békésen kell tűrnie a számára ideiglenesen kijelölt lakhelyet – amikor ez a béketűrés nem sikerül, akkor beszélünk békétlen lelkekről.
    Töhötöm börtönnek érezte a bronzpáncélt, és csak néha, csillagtalan éjjeleken bátorkodott kissé elfordítani a fejét, hogy ne csak az Andrássy utat kelljen szemlélnie, mint a többieknek, hanem a Városliget felé is vethessen egy-két röpke pillantást, ahonnan forró nyári éjjeleken hűvösebb fuvallatok legyezgették a tarkóját. A fák sűrűjét látva visszaemlékezett a végtelen nyírségi és  erdélyországi erdőségekre, amelyeket ő hódított meg csapataival. Szélmentes éjjeleken a liget fáinak lombja tömör zöldesfekete masszaként fürdőzött a sárgás utcalámpák fényében. Töhötöm szerette a csendes meleg nyáréjszakákat, fázott eleget életében a végtelen sztyeppéken, majd a Kárpátok hágóin az őrjítően süvítő szélben. Végül is ez a szoborlét nem lett volna rossz, de mindig ezek a végtelen ellentétek! Egyszer rohanás, öldöklés, másszor  az örök mozdulatlanság. Ahogy csikorgó ércnyakkal hátratekintett, olykor a fák alól hangyányi pontokként emberpárok andalogtak át a hídon, pontosan őfelé, mert ő és hat vezértársa volt a tér tengelyében. Talán az idő tengelyében is, de erről nem volt meggyőződve. A párok egymáshoz simulva közeledtek, csókolóztak, és a jövőről ábrándoztak, amiről Töhötöm tudta, hogy ugyanolyan véres lesz, mint a múlt. Ezek a párok úgy viselkedtek, mintha a szerelmükkel egyszer s mindenkorra képesek lennének megváltani a világot. Töhötöm tisztában volt vele, hogy ez lehetetlen. Néhány szerelmespár körüljárta a szoborcsoportot, nézte a vezéreket, de Töhötöm látta a szemükben, hogy csak a saját gondolataikat látják, a fejükben ködösen kavargó jövendőt. Aztán elhomályosult tekintettel továbbmentek. Töhötöm nagy nehezen visszafordította a fejét – nehezebb volt, mint elfordítani. Mintha meszes lenne a nyaka. Megint előre nézett, egészen másnap éjjelig: csak késő éjjel merte hátrafordítani a fejét, ugyanis korábban előfordult már, hogy nappal is megtette, de valaki észrevette a mozgó szoborfejet, aztán rendőrségi ügy lett belőle, megvizsgálták, lefűrészelték a fejét, kíváncsiak voltak, mitől mozog, de nem találtak semmit, úgyhogy visszaforrasztották. Töhötöm nem szerette a hercehurcát.
    Várt. A nyári hajnalt várta, amely a háta mögül, a Liget fái felől érkezett. Lazacrózsaszín mázzal kente be az Andrássy utat és a környező villákat, nemkülönben a Műcsarnok terasza felől hazatántorgó részeg írókat. Sokukat Töhötöm már messziről megismerte, és sajnálta őket, hogy ilyen gyengék, mert tisztában volt vele, hogy manapság az emberek sokkal kevesebb alkoholtól berúgnak, mint az ő idejében. Ő hatalmas, iccés ónkupákból itta számolatlanul a színbort, ezek a maiak meg egészen kevés seritaltól is képesek voltak berúgni. Tüntetéseken látta, hogy az emberek két korsó után összevissza beszélnek, ostobán röhincsélnek, vagy céklavörös fejjel ordibálnak.
    Töhötöm szerette a lazacrózsaszín hajnalokat, a káprázó reggeleket, amikor szárba szökken az érett sárga, a késő délutánokat, amikor hanyatlóban a nap – amelynek jelvénye az őáltala hordozott lobogón díszelgett –, és nem sütött annyira a szemébe, és különösen kedvelte a távoli dombok mögött nyugovóra térő nappalt, midőn okkervörösre színeződött a sugárút fái koronájának legteteje. Ha képes lett volna a kezét mozgatni, akár festő is lehetett volna belőle, annyi szépet látott maga körül. No, igen, akadt azért, amit nem kedvelt: az vízszínű déli órákat, amikor a záporozó fényből túl sok volt és inkább bántotta a szemét, és káprázatával nem kiemelte, hanem inkább elfedte a tér rejtett szépségeit.
    Töhötöm türelmesen viselte sorsát, a mozdulatlanságba dermedt létet. Jelkép volt, de valójában senki sem törődött vele, kivált a lelkével nem, mert nem is tudtak róla, hogy van neki ilyen. Amikor a honfoglaló eleinkről hallott szónoklatot a téren, tudta, hogy csak példálóznak vele meg a társaival.  Amikor nem világított a hold, próbált fejmozdítás nélkül fel-felsandítani az égre, de akkora volt körülötte a díszkivilágítás okozta fényszennyezés, hogy még a csillagokat is alig látta, nemhogy Csaba királyfi csillagösvényét, az égre kaptató hun paripák patáinak nyomát.
    Legszívesebben újra megtért volna örök honába, hátha új leosztásban izgalmasabb sors jut neki osztályrészül. Kegyelemre várt, az idők teljességére, hogy ismét magához szólítsa a Hadúr.
 



*A szerzők fotóit Hegedűs János készítette.

Kelepressz / 2009.11.16

E-mail l Wembester l Adatvédelem l Portáltérkép l Admin
Kelemen Kör © 2009